Pihenj vagy bulizz Mezőhegyesen, egy 100 éves iskolában!

Peregi Vendégház és Iskolamúzeum, Mezőhegyes, 47-es major

47-es major, Külsőpereg, hrsz. 1420.
Mezőhegyes
5820
GPS-koordináták:
46.29299
20.89861

Telefon: 00 36 70 3765034
csanadaradtorontal@gmail.com, peregivendeghaz@gmail.com

 

Az utolsó majori iskola

 (A Mezőhegyes Külsőpereg 47. számú majori iskola múltja és jelene)

 

A Ménesbirtok számozása szerinti XXIV. iskola 1910 és 1912 között épült. Alapításának dátuma 1912. Az 1920-as években az iskola már a falusi művelődés fellegvára volt széles közösségi és kulturális szerepkörrel. Tudományos, irodalmi és színielőadásokat, kulturális rendezvényeket tartottak itt a lakosság számára. Az iskola kezdetben egy tanítóval működött, de a 30-as évek végén ez már kevésnek bizonyult. 1937-40-ig a 43. majori iskolások is ide jártak, s 1940-ben az iskola túlzsúfoltsága miatt rövid ideig szünetelt a tanítás. Összesen 127 tanuló neve szerepel a naplókban. A tanfelügyelőtől kisegítőt kértek és kaptak Kálmán János személyében. Fél évig tanított Külsőperegen, ezt követően megkapta behívóját, s helyette Gilly Irén segélydíjas próbaszolgálatos tanítónőt bízták meg az oktatással. A front elvonulása után, 1944. december 1-jén kezdődött el ismét a tanítás, az 1-4. osztályokban, 1945. február 1-jén pedig az 5-6. osztályokban. 1945-ben a gyerekek létszáma mindössze 68 fő volt. Kálmán Jánosné tanítónő – aki nem menekült el –, Tóth Józsefné tanítónő és Petrovszki Ilona oklevél nélküli kisegítő tanító a nehézségek ellenére végezték a munkát. Például – mint a legtöbb iskolában –, itt is elpusztult a 315 darabból álló iskolai könyvtár. Az 1945/46-os tanévben Kálmán György és Szabó Dénes tanított az iskolában, utóbbi Németországól tért haza, ahol tragikus körülmények között elveszítette fiát. Megérkezésükkor újabb csapás sújtotta őket – az iskola udvarán lovukat veszítették el, mert összeszúrkálták a megvadult méhek.

1946-ban hivatalosan is kéttanerőssé lett az iskola. A 45 alsó tagozatos és 26 felső tagozatos diákot a két tanító felváltva tanította ugyanabban a tanteremben. Az 1947/48-as tanévben már két tanterem nyitotta meg kapuit. A kerületvezető lakásából alakítottak ki új termet az alsó tagozat számára, az épületben ugyanakkor egy nevelői lakás, valamint kultúrterem is létesült. Fennállása során 1950-ben járt a legtöbb gyerek az iskolába – összesen 192 fő.

            József Attila születésének századik évfordulóján illően szeretnénk megemlékezni alakjáról ebben a kiadványban is. A költő 1937-es Curriculum vitae-jében említi, hogy „…nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezőhegyesen.” A Makói Csanád Vezér Főgimnázium diákja házitanítóként korrepetálást folytatott, illetve nevelőként dolgozott a 47-es majorban. A költő Früstök Éva tanítónő éves munkájához járult hozzá – javítóvizsgára készített fel gyerekeket 1921-ben és 1922-ben, a nyári szünidőben (1923-ban valószínűleg csak rövid időt töltött településünkön). Az akkori naplók sajnos elvesztek, így itteni munkájának eredményességét nem vizsgálhatjuk. A költő József Etelkának július 30-án Mezőhegyesről írt levelében írja: „Itt én nagyon jól érzem magam eltekintve a fiútól, aki igazán nehéz órákat okoz.” Ezen kívül csupán annyit tudunk meg a majori élettel kapcsolatban, hogy „Meleg van itt is. Napon 57° celsius.” József Attila 1921-ben Farkas Béla uradalmi írnok családjánál, a major 72. számú lakóházában lakott. Az írnok a fiát, a harmadik elemista Zoltánt taníttatta, ugyanis a tanítónő szigorú volt, nem tett különbséget az „úri gyerekek”, meg a „parasztgyerekek” között.  József Attila később  Böszörményi Béla uradalmi intéző szolgálatában is állt. Idős emberek visszaemlékezései szerint a fiatal, 16-17 éves költő együtt játszott a majori legényekkel. Bizonyára örömére szolgált, hogy jó falusi ételeket ehetett az internátusi sovány koszt helyett (bár nővérének arról panaszkodik, hogy alig eszik, mert elfogyott a dohánya). Tanítás után a kommenciós béresekkel beszélgetett, kora hajnalban kiment velük a határba, beült velük a kocsiba, de főleg a major kovácsműhelyében szeretett tartózkodni. Jól érezte magát Külsőperegen. Részben az itt szerzett élményei, tapasztalatai tették hitelessé a cselédsors, a paraszti világ megjelenítését költészetében. Az irodalomtörténészek szerint főleg szonetteket írt Mezőhegyesen, valamint Gebe Mártának ajánlott szerelmes verseket.  Neki címezte például Tavaszi ének című versét 1922. június 18-án. A költő itt tartózkodásával kapcsolatban számos történet létezik, ám ezeket kritikával kell kezelnünk. Mint Szabó Mihály megjegyzi: „…az európai hírű költő halála után Mezőhegyes is kitermeli a maga legendáit.”

Az 50-es évek végére az iskolába járó gyerekek létszáma száz alá süllyedt, de a 60-as években végig száz fő körül ingadozott. A nagy tantermet „megfelezték”, két termet alakítottak ki a kisebb létszámnak megfelelően. A korszak kiemelkedő tanár-egyénisége Nagy Zoltánné Páll Margit volt, aki 1953-65-ig tanított itt, s 1995-ben gyémántdiplomát kapott. Az 50-es években két gyakorlóéves tanító is dolgozott az iskolában. A létszámadatokban drasztikus csökkenés a 70-es években következett be, s 1974-től már csak alsó tagozat működött a 47. számú majorban. 1970-ben még 63, 1980-ban viszont már csak 21 diákja volt az iskolának. Az utolsó tanév 1984-ben kezdődött, mindössze 9 kisdiákkal, s a harmadik évfolyamon senki sem tanult. 1985-ben a „körzetesítéssel” az oktatás megszűnt. Mezőhegyesen 1983-ban nyitotta meg kapuit a József Attila Általános Művelődési Központ, mely Békés megye egyik legnagyobb és legmodernebb művelődési intézménye. A központi épületben átadott szaktantermek váltak a felső tagozatos oktatás színterévé. Az alsós diákok tantermei maradtak a „régi iskolában”, mely 1923-tól adott otthont településünk alapfokú oktatásának. A központi iskola ezt megelőzően kórház volt, ma pedig Mezőhegyes Város Helytörténeti Gyűjteményének ad otthont. Napjainkban a város alapfokú oktatását ellátó József Attila Általános Művelődési Központ saját gépjárművekkel szervezi meg a majori gyerekek óvodába járását. Az intézmény 1975-től a külterületi általános iskolás gyerekek számára a fő épület szomszédságában 100 férőhelyes Diákotthont és 500 adagos konyhát tart fenn.

            Tíz év elteltével a 47. számú majori iskola épülete az enyészeté lett. A tanítói lakást átalakították. Két család kapott benne helyet, s nem volt köztük pedagógus. Balanyi Miklós, nyugalmazott tanár több mint negyedszázadnyi időt tanított majori iskolákban – köztük 1949-1951-ig Külsőperegen is. Lámpások voltak… címmel megírta a majori iskolák történetét. 1995-ben felkereste a 47. számú majori iskolát, s a következőket írta: „Elhanyagolt, siralmas képet mutatott 1995 nyarán ottjártamkor az iskola… A szél megbontotta a tetőt, a tanítói kertre nem lehetett ráismerni. Láttam virágkorában is az iskolát, hiszen laktam benne és tanítottam is itt. Élet volt itt akkor és rend.”

            Mára a 47. számú majori iskola – a Mezőhegyesen egykor létezett 14 majori iskola közül egyetlenként – visszanyerte régi fényét és – részben – funkcióját. Mezőhegyes Város Önkormányzata önerőből valósította meg az iskola teljes felújítását. A munkálatok 2002-ben zajlottak, a helyi Városellátó Szervezet részvételével. Az épület egykori tantermében iskolamúzeum kapott helyet, mely leginkább a 20. század eleji állapotokat tükrözi. A kiállítás berendezésében Balanyi Miklós nyugalmazott tanárnak és Hollós László tanárnak volt nagy szerepe. A másik terem Aranykalászos gazdák, mezőgazdasági vállalkozók klubjának, valamint egyházi foglalkozású személyek időszakos rendezvényeinek ad otthont. Az egykori tanítói lakás jelenleg üresen áll, s az iskolához tartozó földterület is kihasználatlan. A fenntartó József Attila Általános Művelődési Központ pedagógusai mint a majori tanítók utódai tisztelettel tekintenek a nagy elődök tevékenységére. Az utolsó mezőhegyesi majori iskola látogatható, a látogatóknak, csoportoknak az ÁMK telefonszámán előzetesen be kell jelentkezniük. Az iskolamúzeum megtekintésén túlmenően csoportok számára rendhagyó tanórákon való részvétel is lehetséges. (Tel.: (68) 466 103, (68) 466 104, Fax: (68) 467 932). Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden érdeklődőt!

            Az iskola és a major talán nem csak a természeti környezet szépségével, s az iskolamúzeummal járulhatna hozzá Mezőhegyes turizmusához. Balanyi Miklós tanár úr visszaemlékezései szerint a közelben értékes források is megtalálhatóak: „Érdekességként említem meg az öreg iskola pumpás kútját, amely jéghideg vizet adott, de mást is. Mosakodáshoz bekészítettük este a vizet Krcsméri Pista barátommal mosdótálakba. Reggelre a konyhát olyan jódillat árasztotta el, mintha kórházban járnánk (jódos víz volt).

            Hordta a település népe az akkori futballpálya szélén lévő kútból is a vizet. Ennek fluortartalma volt. Ez tette olyan egészségessé a gyermekek fogazatát, hogy az akkoriban (a 40-es, 50-es évek fordulóján) évente iskolákat felkereső autóbuszos iskolafogászat orvosa nem győzte csodálni, milyen jó fogazattal bírnak az itt lévő gyermekek.

            Amikor a Gazdasági Vasút járatát Battonya felé is megindították, a mozdony számára vízfelvevő helynek jelölték ki az iskola kútját. Tisztító, mélyítő fúrást végeztek rajta, aminek „eredménye” lett, hogy a jódos hatás megszűnt. A másik kút is felszámolódott a dohányszárító melletti földön. Egyszer talán valakinek eszébe juthatna újra fúrni a kutat, és vizét palackozni.”

            Egy olyan korban és környezetben, ahol az emberi kapcsolatok ápolására is volt idő, amikor a gyerekek a szüleik után tanítóiktól kapták a legtöbbet, s a szülők viszonya is más volt az iskolához, a diákok télen sokszor a hóban gyalogolva tették meg a kilométereket az iskoláig. „Szorgalomból, kitartásból, tisztelettudásból és még sok másból csillagos ötösre vizsgáztak azok a majori gyerekek”. Ma mindez emlék csupán, de az iskolához vezető hosszú bekötőút tölgyfái közt ma is úgy hallatszik, mintha távoli szél hozná magával a reggeli kisvasút zakatolását.

 

            Tarkó Gábor történész, tanár

 

Felhasznált irodalom:

Balanyi Miklós: Lámpások voltak… Mezőhegyes Város Önkormányzata, Mezőhegyes, 1996.

Szabó Mihály: József Attila Mezőhegyesen. Mezőhegyesi Kalendárium 1996. Város- és Környezetvédő Egyesület, Mezőhegyes, 1996.

Takács László: Négy Állomás József Attila életútján. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya–Békéscsaba–Mezőhegyes, 1990.

Adatok közléséért köszönet illeti meg Balanyi Miklós nyugalmazott tanárt és Hollós László tanárt